Vizualizáció az oktatásban

Mivel a társam teljesen más szakokon van, mint én, ezért megalkuvásos alapon angolul készítettünk egy elmetérképet a környezetvédelemről. Ez mind a kettőnk szakához passzol egy kicsit. Ezt el tudnám képzelni akár angol, akár biológia órán, vagy esetleg egy projektnapon is, például a föld naja kapcsán. Nagyon jól fejleszt mindenféle társas kompetenciát, hiszen több gyerek is dolgozhat egy elmetérképen vagy gondolattérképen. A nyelvtudásulnak is különösen jót tesz, pláne ha ők szótárazzák ki hozzá a szavakat. Sok gyerekkönnyebben tanul, hogyha látja az egészet egyben, egységként. Ebben segít számukra ez a fajta rendszerezése a tudásuknak, hiszen így egyben, láthatják az egészet, kiemelve az összefüggéseket a tananyagban.

Ezt a konkrét gondolattérképet én egy kilencedikes gimnazista osztály néhány tanulójának munkájaként tudom a legkönnyebben elképzelni, mondjuk a föld napja projektnap keretein belül, akár angol, akár biológia órán. Ezáltal az összes 21. századi kompetenciájuk fejlesztve van, pláne ha kis csoportokban dolgoznak. Az együttműködés a csapatmunka miatt, a kreativitás azért, mert úgy alakíthatják az elmetérkép kinézetét, ahogy kedvük van hozzá. A kommunikáció a csoport tagjai között elengedhetetlen azért, hogy egy közös produktumot létre tudjanak hozni. A kritikai gondolkodás meg azért fontos, mert meg kell gondoliuk, hogy mit írnak fel, pláne ha az interneten találják az információkat. Ezzel megtanulhatják, hogy nem minden igaz ami az interneten van.

Befejezésképpen itt van példának az, amit a párommal, Basa Bettivel közösen készítettünk. Ehhez mi a mindomo weboldalt használtuk.  https://bit.ly/2viLeKK
A linken elérhető, ahol a beszúrt videókat is meg lehet tekinteni, de beszúrok ide egy képet is róla.




Megjegyzések